Hugo von Hofmannsthal
A külső élet balladája
"És mindig fú a szél, és mindig újra, / S özönnel hallunk s mondunk furcsa szókat, / És zsibbadoz tagjaink kéje -búja. / .Mi hasznunk ennyi és megannyi képből? / S mégis sokat mond, ki azt mondja.: 'Este,' / Szavából mélység és gyász úgy csorog, / Mint sűrű méz az öblös sejtű lépből."